Nyomtatás

Ahol a víz az úr…

Találatok: 1169

Ma ismét lehetőségem nyílt egy egész napot átölelő fotózásra. Az évszakhoz képest enyhébb idő ellenére viharos erejű szelet ígért az előrejelzés. Sebaj, úgyis les-sátrazást terveztem. Majd csak találok valami szélvédett helyet az erdő egyik szélvédett szegletében... Arra nem is gondoltam, hogy az extrém körülmények mennyire keresztülhúzhatják a számításaimat.

A málhacipelést a szokottnál is jobban nehezítette a csizmáimra csimpaszkodó több kilónyi sárbéklyó. A két kilométernyi utat közel kétszer annyi idő alatt tettem meg, mint máskor.
A mára tervezett helyszínre érve, szomorúan nyugtáztam a tényt, hogy a hirtelen jött olvadás az eddiginél is jobban víz alá borította az erdőt. Rendkívül aggasztó a helyzet…

tn 20110212 DSC 0633

tn 20110212 DSC 0621

Ráadásul a szél is a lehető legrosszabb irányból fújva közvetlenül a szagommal teríti be az erdőt.
Egy órányi hasztalan keresgélés után sem találtam a közelben egy szélcsendes, száraz területet, ahol kedvező szélmozgás mellett felállíthattam volna a sátramat.
Sorsomba beletörődve csökkent lelkesedéssel tértem vissza az előző szárazabb helyre, ahol az egyre inkább erősödő széllel hadakozva állítottam fel sátramat. A gyors körbe-etetést, még gyorsabb lesbe-vackolás követte.
A következő két óra a széllel való elkeseredett harc jegyében telt. A viharossá fokozódott észak-nyugati szél hangosan csattogtatta, rázta, billegtette, az amúgy jól rögzített építményt. Rendkívül optimista énemből fakadóan, ritkán adom fel a dolgokat egykönnyen, de végül be kellett látnom, a természet ma nem igazán támogatja az elképzeléseimet. 

tn 20110212 DSC 0625

Arra az elhatározásra jutottam, hogy a sátrat magára hagyva felkerekedek és az erdő távolabbi területeit felfedezve egy olyan helyet keresek, ahol hasonlóan rossz időjárási körülmények esetén is gond nélkül tevékenykedhetek.
Felkerekedtem hát, és déli irányban indultam a vadak által keményre taposott csapást követve.
A víz alá borított táj ezúttal szokatlanul néptelen és zord arcát mutatta. Ha teljesen megszűnik a csapadék utánpótlás, akkor is hónapokba telhet, mire felszárad a talaj és újra benépesül az erdő. Az erdőszélen és a magasabban fekvő területeken egyre több vaddisznó túrás árulkodott a jelentősen elszaporodott állomány jelenlétéről. Egyedül őket nem zavarja a fél méteres ingovány.

tn 20110212 DSC 0616

tn 20110212 DSC 0619

Tavaly is összefutottam egy hatalmas kondával a térdig érő vízben gázolva. Mire észbe kaptam, körülöttem mindenhol hangosan prüszkölő, locsogó, csámcsogó szörnyetegek nyüzsögtek. A kis csíkos malacok is nyakig gázoltak az ingoványban és önfeledten túrták a bűzölgő iszapot. Sajnos a rossz látási viszonyok miatt nem tudtam értékelhető képeket készíteni róluk, ezért kissé megrettenve a túlerőtől, enyhe pánikhangulatban hagytam el a helyszínt. A malacokat terelgető hatalmas kocák igen veszélyesek és kiszámíthatatlanok lehetnek. Jobb nem újat húzni velük…
Az erdőség déli részén egy csodálatos, és teljesen száraz, szélvédett helyre bukkantam. Egy több száz méter átmérőjű ligetes tisztás közepén lévő vadász lesre leltem. Alá állva és körbe tekintve eszményi látvány tárult elém. Nyugat felé kisebb nyírfa csoport egy kis tavacskával a törzsei tövében. Tőle valamivel jobbra ritkás nádas, majd elszórtan alacsonyabb bokros terület következik. Déli irányban fiatal tölgyes kisebb-nagyobb nyiladékokkal tarkítva. A fák ágain eszményien szűrődnek át a délelőtti sápadt nap sugarai. Kelet- északkelet felé jól belátható, térdig érő száraz fű- és nádcsomókkal tarkított terület húzódik. Szörnyen sajnálom, hogy a sátrat nem hoztam magammal. Kedvem lett volna eltölteni néhány órát ezen a rendkívül szép és ígéretes helyen… Igaz hogy kétszer annyit kell gyalogolnom, de oly ideális a terep hogy ez annál sokkal több áldozatot is megér. Viszont ha eltűnik a víz a környékről, északkelet felől kocsival is be tudok jönni a közelbe, így csak néhány száz métert kell gyalogolnom egy széles öntözőcsatorna rozoga hídján átkelve.

tn 20110212 DSC 0650

tn 20110212 DSC 0639

tn 20110212 DSC 0641

Elégedetten tértem vissza a sátorhoz ahol továbbra is változatlan helyzet fogadott. A kudarc ellenére jókedvűen pakoltam össze a felszerelésem. Visszafelé gyalogolva máris az következő kiránduláson törtem a fejem, ami nem kétséges, hogy az imént felfedezett csodálatos adottságú hely célpontja lesz…