"A Szépség mindenütt ott van, nem rajta múlik hogy nem látjuk meg..." ( Rodin)

Nagyvad fotózás a kisalföldön - 1. nap

Találatok: 833

A közelmúltban, István és Lisztes barátaim jóvoltából egy négynapos felejthetetlen nagyvad-fotózáson vehettem részt. A helyszín egy csodaszép erdő, amely a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. Kezelése alatt áll... Kora délután érkeztünk meg Istvánnal, a festői szépségű majorban található vendégházba. A villámgyors szobafoglalást egy jóval sebesebb átöltözés követte. Negyed óra múltán már a fotós felszerelésünkkel megrakodva tartottunk az első kiszemelt helyszín felé...

Ez nem volt más, mint egy akácos szomszédságában lévő, közel focipálya nagyságú tisztás. A komoly vadmozgásról árulkodó jelek hamar szembetűntek a helyszínt szemrevételezve. A tisztás jó része keményre van taposva, mindenütt nyomok, amerre csak a szem ellát… István tanácsára behúzódtunk egy masszív akácfából épült fedett, téli vadetető alá, amit álcahálóval aggattunk körbe. Célszerű választás, hiszen a rendszeresen erre járó állatok már megszokták az építmény jelenlétét. Megint más kérdés hogy mennyire veszik zokon az álcahálós „dekorációt”. Reményeink szerint ez hamarosan elválik. Lisztes szerint lassan elővezetik a kocák a kis csíkos csöppségeiket is, hiszen már annyira megerősödtek ebben az időszakban, hogy önállóan is követni tudják a kondát.

A vadetetőben elhelyezett vashordóban szemes kukoricát találunk. Ebből szórunk egy keveset azokra a helyekre ahol várhatóan megjelennek a fotóalanyaink. Kizárólag a mélyedésekbe kerülnek a kukoricaszemek, melyek remélhetőleg hamar felkeltik a falánk vaddisznók érdeklődését, és néhány percig helyben tartja őket, amíg elkészülnek a felvételek. Feltűnt hogy a terepen szétszórva, régebben kivágott fák fényesre koptatott száraz gyökércsonkjai hevernek szerteszét. Ezeket a vaddisznók túrták ki a földből, s a későbbi rendszeres görgetéstől, tologatástól teljesen simára koptak.Visszavonultunk a rejtekünkbe és igyekeztünk kevés zajt csapni. Egy dürgő fácánkakas csendesen dünnyögve, méltóságteljesen sétált végig előttünk. Sajnos azt az ilyenkor jellemző rikoltást követő szárnyrázós pillanatot nem sikerült lencsevégre kapni. Ezt csak a bokrok takarásában volt hajlandó produkálni.

20100427 DSC8745

Negyed óra eseménytelenséget követően hirtelen megmozdultak a tisztást szegélyező bokrok és néhány süldő disznóból álló csapat rohanta meg a területet. Eleinte idegesen kapkodták a fejüket az álcaháló felé és néha meg-meg ugrottak. Amint rátaláltak a szemestakarmányra, már ügyet sem vetettek ránk. Olyan hangzavart csináltak hogy a fényképezőgépek kattogását is elnyomták. Tülekedtek, lökdösődtek, s néha odacsaptak egymásnak, amiből könnyű volt kiszűrni a domináns egyedeket. Amilyen hirtelen jött a csapat, olyan hirtelen tűntek el. Nagyon elégedett voltam mert ennyire testközelből még nem volt dolgom vaddisznóval. Sokszor olyan közel jöttek, hogy a szagukat is jól éreztük.

20100427 DSC8752

20100427 DSC8778

20100427 DSC8783

Újabb fél óra szünet után balról váltott be egy újabb konda. Kissé távolabb a nyílt területen álltak meg, s idegesen toporogva kapkodták a fejüket a leshelyünk felé. Egy hatalmas kan, egy kifejlett koca, és néhány süldő alkotta a csapatot. A forgatókönyv hasonló volt az előző kompániához, bár most a méretes kan jelenléte igencsak felpörgette a pulzusomat. Hatalmas méltóságteljes állat volt, szép agyarakkal. Láthatóan nagy tisztelet övezte, hiszen ha áttért egy másik megszórt mélyedéshez, a süldők azonnal szétugrottak onnan. Olyan közel jött végül, hogy 150 mm-es gyújtótávolságú objektív is elég volt ahhoz, hogy teljes valójában beleférjen a képbe.

20100427 DSC8867 2

20100427 DSC8876

20100427 DSC8882

20100427 DSC8985 2

Végig az volt az érzésem, hogy teljesen tisztában vannak a közelségünkkel, hiszen rendkívül fejlett szaglásukat még a cseh katonai álcaháló jellegzetes istálló-bűze sem képes megtéveszteni ilyen távolságból.

Hamarosan ismét csend borult a tájra… Éppen kinyújtózva felálltunk a lesben hogy elgémberedett tagjainkat megpihentessük, amikor közvetlenül a hátunk mögött csörtetés nesze, és a várva–várt malacvisongás ütötte meg a fülünket. Nagy lendülettel vágódtak ki az erdőből, és egy pillanatra megpillanthattuk a csíkos aprónépet is, de a koca hangos horkantására eszeveszett csörtetéssel vetették be magukat újra a sűrűbe. A megugró kondával együtt a lenyugvó nap utolsó sugarai is elhagyták a cserjékkel szegélyezett tisztást. A fényviszonyok már ilyenkor igen szerények, ezért a visszavonulás mellett döntöttünk. Hazafelé Istvánnal értékeltük a délután történéseit. Amikor engem kérdezett akkor tömören ennyit mondtam neki: - „Ha most ebben a pillanatban összecsomagolnánk, és hazautaznánk már akkor is megérte ennyit utazni ezekért a rendkívüli pillanatokért”